Üzlet és bazár

Néhány évvel ezelőtt még csak saját magam szórakoztatására rajzoltam vagy festettem, de egyszer csak eljött az idő, amikor már másoknak is megmutattam a "műveimet". Bár az eladásuk ellen ekkor még tiltakoztam, de egyre inkább vágytam rá, hogy minél több emberhez eljussanak. 2002-ben keresett meg László Gábor, aki akkor nyitott ajándékboltot a Zsinagógánál-és szerette volna árulni a karikatúráimat. Rámenősségének köszönhetően megszületett a kompromisszum. A rajzaimat továbbra sem akartam eladni, de készítettünk belőlük szép, kézzel készített papírra másolatokat és képeslapokat is gyártattunk. Mikor láttuk mekkora érdeklődés van irántuk, elkezdtük a különféle ajándéktárgyak gyártását rajtuk az addigra már ismertté vált figurákkal. Minden évben új rajzok jelennek és új ötletek születnek a felhasználásra. Azóta a figura szinte valódi emblémává nőtte ki magát. Több tízezer képeslapom repült szét a világba, pólóimat hordják New-York-tól Cape Town-ig (legalábbis remélem, ha már megvették). Készültek poszterek melyeken rajzaimmal koncerteket, előadásokat, színdarabokat reklámoztak továbbá láthatóak rajzaim lógóként, képregényként, irodák, lakások falain és időnként felbukkannak kiállító termekben is. Az első önálló kiállításomat Horpácsi Emilia rendezte Dunakeszin a Gárdonyi Géza galériában. Ez egy jelentős állomás volt, mert ekkor szembesültem először azzal, hogy az emberek valóban művészi alkotásként tekintenek műveimre. Az évek során azzal a gondolattal is megbarátkoztam, hogy meg kell tudni válni néha az "eredetiektől"is. Célom, hogy a munkáimat a világon minél több helyen megismerjék akár kiállítások által akár az ajándéktárgyak vásárlásával esetleg reklámhordozókon. Nem akarok én magam kapukat döngetni, saját kapuimat viszont szélesre tárnám az igények felé. Várom az ötleteket, gondolatokat, üzleti ajánlatokat az info@tamaskoves.com címen.

© 2006 Köves Tamás