Klezmer a falon

ZSIDÓ.

Csak egy szó. Még mindig furcsa (kimondani). legtöbbször csak suttogva, néha üvöltve hallottam. Természetes csak akkor volt, ha magunk közt voltunk. Amikor és ahol felnőttem az ember szájából mindig idegenül hangzott, nem illett használni. Felkavaró volt megtudni, hogy zsidó vagyok - úgy kamaszkorom hajnalán. Akkor még nem tudtam biztosan, hogy ez nem egy káromkodás. Mély sorsszerűséggel bíró érzés töltött el. Megpróbáltam megérteni, mit is jelent zsidónak lenni. Könyvekből, zenéből, ízekből, táncból, emberekből megleltem magamban azt, ami összeköt ezzel a misztikus szóval. A sólet íze, nagyszüleim szeme, az ünnepek gyertyafénye. Mint ha a zsidók a filmen klezmer muzsikára táncolnak bennem. Ott ahol a bánat és az öröm összeér, ahol a szentség és az ironikus humor megtűrik, sőt fűszerezik egymást. Ott születtek meg ezek a képeim. Falakat szeretnék rombolni velük, a suttogás és üvöltés falait.

Zsidó karikatúrák

Zsidó karikatúráimmal hangulatokat, érzéseket szeretnék közvetíteni, melyekbe hitem szerint bárki bele tud helyezkedni érzékenysége, képessége szerint.

Ebbe a jellegzetes karakteralkotásba szerettem volna belesűríteni, emblematikussá, esszenciálissá tenni egy életérzést úgy, hogy az másokban is életre keljen. És, ha valóban bárki zsidó vagy nem zsidó magába tudja fogadni ezt a belső világot, akkor elértem célomat a harcban, az előítéletek, a sztereotípiák, a rasszizmus, az antiszemitizmus és mindenféle gyűlölködés ellen.

ui.: A föld elbír minden világnézetet, vallást, kultúrát és elbír minden népet, de nem fogja elbírni a gyűlöletet.

zsido karikatúra 0zsido karikatúra 1zsido karikatúra 2
zsido karikatúra 3zsido karikatúra 4zsido karikatúra 5
zsido karikatúra 6zsido karikatúra 7zsido karikatúra 8
zsido karikatúra 9zsido karikatúra 10zsido karikatúra 11
zsido karikatúra 12zsido karikatúra 13zsido karikatúra 14
zsido karikatúra 15zsido karikatúra 16zsido karikatúra 17
zsido karikatúra 18zsido karikatúra 19zsido karikatúra 20
zsido karikatúra 21zsido karikatúra 22zsido karikatúra 23
zsido karikatúra 24zsido karikatúra 25zsido karikatúra 26
zsido karikatúra 27zsido karikatúra 28zsido karikatúra 29
zsido karikatúra 30zsido karikatúra 31zsido karikatúra 32
zsido karikatúra 33zsido karikatúra 34zsido karikatúra 35
zsido karikatúra 36zsido karikatúra 37zsido karikatúra 38
zsido karikatúra 39

 

© 2006 Köves Tamás